Betlehem-kiállítás
Évora
2025. július 23.
2025 nyarán jártam Portugáliában, akkor néztem meg Évora-ban a Szent Ferenc templom kolostorában a Betlehem-kiállítást.
Fernando Canha da Silva tábornok és felesége, Fernanda magángyűjteményéről van szó. A hívő házaspár mindig is nagyon szerette a karácsonyt, különösen kedvelték az Alentejo régióban készült agyag betlehemeket. Hamarosan kiterjedt az érdeklődésük más országokra és más anyagokra is. Az első kiállításukat 1999-ben tartották Évora-ban, majd meghívták őket az ország más településeire is. 2015. szeptember 8-a óta látható a gyűjtemény a Szent Ferenc templom kolostorában, nem véletlenül, hiszen éppen Assisi Szent Ferenc volt az, aki 1223 karácsonyán a Greccio nevű kis olasz faluban elkezdte a betlehemállítás hagyományát.
A gyűjtemény 2600 jelenetet tartalmaz, 6300 darabot, amelynek 58%-a Portugáliában készült, a többi pedig a világ kb. 80 különböző országából származik.
Mivel én is szeretem a betlehemeket, nagyon élveztem a kiállítást, ha ki kellett volna választanom a kedvencemet, nagyon nehezen tudtam volna dönteni az agyagból, fából, fémből, textilből, fonalból, porcelánból, csipkéből, papírból, üvegből készült jelenetek között, amelyeknek a mérete (a legkisebb egy gyufásdobozban is elfért), a származási helye (különlegesek voltak az afrikai és a kínai figurák) és a kidolgozottsága (voltak művészien kidolgozott és teljesen egyszerű, naiv alkotások is), is nagyban különbözött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése