Templomtörténeti kiállítás
Hedal
2026. július 23.
2026 nyarán jártam Norvégiában, akkor látogattam meg a kiállítást.
Először az 1960-as években merült fel, hogy a heddali fatemplom híveinek és látogatóinak több helyre lenne szükségük. Kellett egy gyülekezeti terem, hely a gyerek- és ifjúsági csoportoknak, az irodáknak és a téli istentiszteleteknek. Az eredeti terv az volt, hogy építenek egy új, modern templomot a fatemplom mellé, ezt azonban a hatóságok nem engedélyezték. Így inkább lebontották a régi pajtát, építettek egy újat, ugyanabban a stílusban, és itt rendezték be az új templomot, az irodákat, de helyet kapott itt egy kávézó, amely egyben jegypénztárként és ajándékboltként is működik. Az épület 1997-ben készült el, az új templomtermet pedig 1997-ben szentelték fel. Az épületben egy kis kiállítást is berendeztek, ahol a templom építésének történetét mutatják be.
A látogatóközpont
A templom makettje
Szentek Heddalban
Modern kápolna
A gyülekezeti terem
Oltár
A felszentelés dátuma






























































Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése