Trinity College
Dublin
2025. október 29.
2025 októberében jártunk Írországban, akkor néztük meg a Trinity College-t.
A Trinity College Írország legrégebbi egyeteme, egy korábbi kolostor épületében kezdte meg működését 1592-ben Erzsébet angol királynő parancsára. Célja a katolikus tanokkal szembeszálló, jól képzett írországi protestáns értelmiség kinevelése volt. A katolikus egyház saját híveinek 1970-ig nem engedélyezte az iskola látogatását. Az első nők 1903-ban nyertek felvételt az egyetemre. Ma az egyetemnek 17.000 diákja és 2750 alkalmazottja van.
Többek között itt tanultak: Jonathan Swift, Bram Stoker, Oskar Wilde, Samuel Beckett és Dominic West.
Reggel 9-kor léptünk be a világ egyik leghíresebb egyetemének, a Trinity College-nak a kapuján. A főbejárat előtt Oliver Goldsmith drámaíró és Edmund Burke politikus szobrai állnak, mindketten a Trinity diákjai voltak. A szobrokat Henry Foley készítette 1861-ben és 1868-ban. Az ikonikus fából készült kapuk az 1750-ben emelt Regents House-ba vezetnek, ahol egy kupolával borított csarnokon keresztül jutunk ki a Front Square-re (vagy Parliament Square-re), amelyet gyönyörű épületek vesznek körbe.
Edmund Burke szobra
Oliver Goldsmith szobra
Front/Parliament Square a Harangtoronnyal
A Front Square baloldalán áll az Examination Hall, vagyis a Vizsgacsarnok, amelyet Public Theater-nek is neveznek. Az 1770-es években tervezte William Chambers, a vele szemben álló Egyetemi Kápolnával együtt.
A Trinity College kápolnája
Examination Hall
A tér közepén áll a Harangtorony, amelyet 1855-ben emeltek azon a helyen, ahol valószínűleg a korábbi kolostor központja is volt. Tervezője az a Lanyon volt, aki a Costum House-t is tervezte. A helyén korábban egy templomtorony állt, az egyetlen építmény, amely a kolostorból még állt az egyetem megalapításának pillanatában. (A templomtorony egyfajta irányjelző is volt, amit a közeli kikötőbe érkező hajósok is láthattak.) A 30 méter magas Harangtorony négy oldalát négy filozófus (Homérosz, Szókratész, Démoszthenész és Platón) kőből faragott feje díszíti, a fejek feletti szobrok pedig az egyetem négy fakultását: a természettudományokat, az orvostudományt, a jogot és a filozófiát ábrázolják.
A toronytól balra áll George Salmon dékán márványszobra, amelyet 1911-ben készített John Hughes. Salmon 1888 és 1904 között volt az egyetem vezetője, ezt az időszakot később a Trinity "aranykorának" nevezték. A toronytól jobbra áll 1904 óta William Lecky, történész és parlamenti képviselő bronzszobra.
Mivel még volt időnk fél 10-ig, sétálni indultunk a központi téren, lefényképeztük a különböző korú épületeket. Balra áll a Dining Hall, vagyis az ebédlő, ahol éppen diplomaosztót tartottak, rengeteg diák (és a családtagjaik) gyülekezett a tágas udvaron. A Dining Hall 1744-ben épült, de konstrukciós hibák miatt már néhány évvel később újjá kellett építeni. 1984-ben egy tűzben teljesen leégett (szerencsére nem sérült meg senki), de néhány év múlva újjáépítették (ezúttal jól), azóta újra nyitva áll a diákok előtt.
Jobbra az 1937-ben megnyílt Reading Hall, vagyis az Olvasóterem épülete áll, előtte az 1928-ban épült Emlékcsarnok, amelyet Thomas Deane tervezett, saját fia emlékére, aki Gallipoli-nál halt meg.
Harangtorony
Dining Hall
George Salmon dékán szobra
William Lecky szobra
Fellows Square és a Régi Könyvtár
Régi Könyvtár
Harangtorony, háttérben a House 30
Elsétáltunk a bal oldalon álló kollégiumi épületekhez is. A gyönyörű, csendes helyet (amelyet egykori lakói "Botany Bay" néven illettek) egyforma, kőből épült házak alkotják, ma is itt lakik a diákok nagy része, néhánnyal találkoztunk is, ahogy biciklire pattantak a vadszőlővel befuttatott bejárat mellett. Az épületek egy teniszpályát vesznek körbe.
Botany Bay
Teniszpálya
9.30-kor találkoztunk a megbeszélt helyszínen (a Harangtorony alatt) az idegenvezetőnkkel és a csoport tagjaival. Nemzetközi társaság jött össze, spanyolok, malájok, kanadaiak és amerikaiak alkották a csapatot. Vezetőnk, Johann, szintén amerikai volt, New Yorkból jött, 6 éve tanul itt. Rengeteg sztorit mesélt az egyetemről, miközben végigjártuk a különböző korokból származó épületeket.
Először az 1690-es évek végén épült, vörös téglás Rubrics-épületet néztük meg, amely az egyetem legrégebbi épülete. A bejárati ajtók fölött még ma is római számok láthatók.
Ezután a Múzeumépület következett, ahová be is mentünk, így belülről is megnézhettük. Az 1852-ben megnyílt épület eredeti célja az akkor még a Regents House-ban tárolt számos gyűjtemény elhelyezése volt, ma itt működik a földrajzi, a geológiai és az építőmérnöki kar. A mór stílusú előcsarnok oszlopfőit macskák, egerek, mókusok, baglyok, madarak és kígyók díszítik. Az emeletre portlandi kőből és márványból készült duplalépcső vezet, az óriási kupola üvegén keresztül árad be a fény az épületbe.
Itt indul a vezetés
Salmon szobra és a House 30
A Múzeum bejárata
Az idegenvezetés a könyvtár épülete mellett ért véget, itt áll az olasz szobrász, Arnoldo Pomodoro érdekes alkotása, a forgó "gömb a gömbben", vagyis a Sfera con Sfera. A művész hasonló alkotásai állnak New York-ban az ENSZ székházában, a Berkeley Egyetem előtt és a Vatikáni Múzeumban.
Krisztus ábrázolása
Anyagok és technikák
A felhasznált festékanyagok
A felhasznált eszközök
A Chi Rho lap
A Régi Könyvtár másik fontos része a Long Room, vagyis Hosszú terem. A 65 méter hosszú terem az épület első emeletén található, ez a legnagyobb egybefüggő könyvtárterem, itt tároltak több, mint 200.000 példányt a könyvtár tulajdonában található legrégebbi könyvekből. Ez egy munkakönyvtár, vagyis a galéria mindkét oldalán olvasótermek találhatók, ahol a kutatóknak a könyvtár személyzete kihozza a kívánt kötetet és ügyel arra, hogy azoknak ne essen baja. Sajnos jelenleg a teremben csak néhány polcon láthatók könyvek (a többi teljesen üres), mert egy projekt keretén belül a könyveket egyrészt egy speciális módszer segítségével megtisztítják a portól, másrészt beszkennelik őket, hogy később digitálisan is hozzáférhetőek legyenek.
A tölgyfából készült boltozatos mennyezet 1858-ban készült el, akkor távolították el az eredetileg lapos mennyezetet, hogy helyet biztosítsanak a galéria-szintnek. A munkálatokhoz hozzájáruló személyek nevét aranybetűkkel írták fel a galéria alatti részre.
A könyvtár polcai előtt a tudomány, az irodalom, a politika és a vallás híres képviselőinek márványból készült mellszobrai láthatóak.
A könyvtárban a könyvek mellett további kincseket is őríznek, például Brian Boru hárfáját, amely Írország legrégebbi hárfája, valószínűleg a 14. századból származik. 1922 óta a kormány döntése alapján a hárfa az Ír köztársaság jelképe, megtalálható a kormány hivatalos levélpapírján és az eurós érméken is.
A másik fontos kiállított tárgy, a Húsvéti Felkelés egyik kiáltványa 1916-ból, amelyet a Postahivatal falára függesztettek ki. A konzerválási munkálatok során a dokumentum másik oldalán első világháborús toborzóplakátokat találtak.
Ezen kívül a könyvtárban őríznek egyiptomi papiruszokat, római, görög és bizánci papírtekercseket, Luther Márton Ótestamentumának egyik első kiadását és egy oldalt a Gutenberg-bibliából is.
A Long Room bejárata
A könyvtár mennyezete
Könyvekkel teli polcok
Szókratész
Alacsonyabb polcok
A Húsvéti Felkelés kiáltványa
Üres polcok
Európa térképe 1704-ből
Írország és Nagy-Britannia térképe
Középen az üres polcok magyarázata
Mary Wollstonecraft
Rosalind Franklin
Doctor Parnell
Földgömb a levegőben
Fent a galéria
Brian Boru hárfája
Az egyik szponzor neve
Ajtó a könyvtár hátsó részén
Oscar Wilde neve a Trinity nyilvántartásában 1871-ből
Gaia
Ada Lovelace
Augusta Gregory
A könyvtárban
A könyvtár egyik sarka
Díszesen faragott oszlopfők
Horatiusz
Timi a könyvtárban
A tölgyfa mennyezet
Szelfi a könyvtárban
Miután kijöttünk a Régi Könyvtárból, bementünk az épületek közötti tér közepén álló (teljesen oda nem illő) piros épületbe és megnéztünk egy klassz interaktív kiállítást az egyetemről, a Book of Kells történetéről és a Régi Könyvtár kialakításáról. Rengeteg ötletes videót láttunk, nagyon látványos volt a kiállítás. A végén megnéztünk egy filmet, ami alatt részesei lehettünk a könyvtár berendezésének.






































































































































































Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése