2023. augusztus 1., kedd

Gdansk

 Szolidaritási kiállítás a BHP-csarnokban

Gdansk

2023. július 16.


2023 nyarán jártam Gdanskban, ekkor néztem meg a szolidaritás történetének egyik legfontosabb épületét, az úgynevezett BHP-csarnokot Ebben az alacsony, vöröstéglás épületben zajlottak a tárgyalások a sztrájkoló munkások és a kormány között, és itt írták alá 1980. augusztus 31-én azt a megállapodást, amelynek nyomán létrejött a szabad szakszervezet. A tárgyalásokat Lech Walesa vezette, aki villanyszerelőként dolgozott a hajógyárban, tagja volt az 1970-es sztrájk idején a sztrájkbizottságnak, ami miatt egyéves börtönbüntetést kapott. Mivel 1976-ban aláírást gyűjtött a meggyilkolt munkások emlékművének felállítása érdekében, elveszítette az állását a hajógyárban. 1983-ban Nobel-békedíjat kapott, majd 1990-től 5 éven át Lengyelország köztársasági elnöke volt. Ritka, hogy egy repülőteret még élő személyről nevezzenek el, Gdansk reptere mégis az ő nevét viseli.

A BHP-csarnokban egy nagyon érdekes kiállítást néztem meg, amely a szolidaritás és a hajógyár történetéről mesél, rengeteg információs táblával és egykori eszközökkel. Az egyik teremben a szolidaritás kezdeti éveiből láttam emlékeket, irodai tárgyakat, korabeli írógépeket. Egy másikban a hajógyár működését mutatták be fényképek és persze rengeteg tárgy, a munkások használati tárgyai, felszerelése. De legjobban az az óriási makett tetszett,  ami a hajógyár akkori területét mutatta be. Órákig el tudtam volna nézni, annyira izgalmas volt a rengeteg épület, jármű, ember. Így tényleg átélhetőbbé vált az akkori élet. Felismertem azokat a részeket, ahol a nap korábbi részében már jártam, hiszen az épületek nagy része ma is áll. Az utolsó teremben (az egykori tárgyalások színhelyén) van kiállítva az a fatábla, amin a sztrájkolók 21 pontban megfogalmazott követelése olvasható. Ez a dokumentum része az UNESCO A Világ emlékezete programjának, ahol 1992 óta a világ egyetemes értékkel bíró írott vagy audiovizuális dokumentumait gyűjtik össze.

A BHP-csarnok az Igazgatóság felől



A csarnok északnyugati fala 




Jobbra a bejárat




Az áldozatok








A tárgyalások színhelye

A hajógyár makettje














A 21 pont

Az épület előtti park

Az ablakban az Igazgatóság épülete látszik






















2023. április 23., vasárnap

Múzeumok és kiállítások listája


2018. július 24.

Bábkiállítás

Ljubljana


2022. április 15.

Arany utcácska

Prága

2022. április 16.

Óvárosi városháza

Prága


 2023. április 19. 

Régészeti Múzeum

Várna


2023. július 16.

Szolidaritási kiállítás

Gdansk




Platin-Moretus Múzeum

Antwerpen

2024. március 31.



2024. március 31. 


Rotterdam



2024. március 31.


Rotterdam



2024. április 2. 


Amszterdam



2024. április 2. 


Amszterdam




2024. április 3.


Brüsszel



2024. április 18.

Művészeti Múzeum

Almería


2024. április 18.

Gitármúzeum

Almería


2024. július 6.

Museum im Stadthaus

Freudenstadt


2024. július 7.

Üveggyár 

Buhlbach


2024. július 9.

Szabadtéri Múzeum

Gutach


2024. július 18.

Eremitani múzeum

Padova


2024. július 18. 

Padovai Egyetem

Padova

2024. július 20.

Archiginnasio

Bologna


2024. augusztus 11.

Benizelos-ház

Athén


2024. augusztus 12.

Hadrianus könyvtára

Athén


2024. december 30.

Püspöki palota

Bled


2025. május 26.

Aquarium

Antalya


2025. május 27.

Atatürk-ház

Antalya


2025. július 9.

Vilnius-i Egyetem

Vilnius


2025. július 9.

Kiállítás a Vilnius-i Egyetem alapításáról

Vilnius


2025. július 11.

Karaita Néprajzi Múzeum

Trakai


2025. július 15.

Patikamúzeum

Tallinn


2025. július 23.

Egyházművészeti gyűjtemény

Évora


2025. július 23.

Betlehem-kiállítás

Évora


2025. július 23.

Évorai Egyetem

Évora


2025. július 24.

Városi Múzeum

Cascais


2025. október 29.

Trinity College

Dublin


2025. október 29. 

Guiness-sörgyár

Dublin


2026. április 11.

Guggenheim Múzeum

Bilbao


2026. július 3.

Weissenhofmuseum im Haus Le Corbusier

Stuttgart



2026. július 5.

Museum im Stadthaus

Freudenstadt


2026. július 6.

Európai Parlament

Strasbourg


2026. július 21.

Udvari színház

Drottningholm


2026. július 21.

A királynő ruhatára

Drottningholm


2026. július 22.

Vasa-múzeum

Stockholm


2026. július 22.

Skansen

Stockholm


2026. július 23.

Templomtörtneti kiállítás

Heddal


2026. július 23.

Szabadtéri néprajzi múzeum

Heddal


2026. július 24.

Városháza

Oslo


2026. július 24.

Nobel-Békeközpont

Oslo


2026. július 24.

Osloi Egyetem

Oslo


2026. július 24.

Holmenkollen

Oslo


2026. július 24.

Vigelandsparken

Oslo


2026. július 24.

Munch-múzeum

Oslo


2026. július 25-26.

Gamle Stavanger

Stavanger


2026. július 26.

Norvég nyomdaipari múzeum

Stavanger


2026. július 26.

Norvég konzervmúzeum

Stavanger


2026. július 26.

A 90-es számú ház

Stavanger


2026. július 26.

Tengerészeti múzeum

Stavanger


2026. július 26.

Stavanger múzeum

Stavanger


2026. július 27.

Bryggens Múzeum

Bergen





Guggenheim

Guggenheim Múzeum Bilbao 2026. április 11. 2026 áprilisában jártam Spanyolországban, ekkor látogattam meg a múzeumot. 1997 októberében nyílt...